AEROSZOLOK A FOGÁSZATBAN AZ EMS TÁJÉKOZTATÓJA
A SARS-COV-2 PANDÉMIA KOMOLY KIHÍVÁS ELÉ ÁLLÍTJA A FOGORVOSI PRAXISOKAT.
A fogászati aeroszolok egészségügyi kockázatot jelentenek, hiszen az új vírus elsősorban a száj- és garatüregen keresztül fertőz. Az alábbiakban az aeroszolok témakörében igyekszünk fontos információkat megosztani. Az új vírus elsődlegesen cseppfertőzés útján terjed1 . Újabb eredmények szerint a SARS-CoV-2 terjedése a normál társas érintkezés során kialakuló aeroszolok útján sem kizárt. Ebben a kérdésben ugyanakkor még nincs konszenzus2. Az aeroszol eltér a lebegő folyadékcseppektől és a párától. A kis méretű, levegőben szuszpendált részecskék (<50μm) forrásuktól akár méterekre is eljuthatnak, és a helyiség levegőjében akár 30 perc múltán is kimutathatók3.
HOGYAN CSÖKKENTHETŐ AZ AEROSZOLOK SZENNYEZŐ HATÁSA?
Igen jól dokumentált tény, hogy a beavatkozás előtt CHXA oldattal végzett 30 – 60 másodperces öblögetés az aeroszolok hordozta baktériumoknak akár 70%-át is eliminálja4,5,6. Ez az eljárás azonban a koronavírusokkal szemben jóval alacsonyabb hatékonyságú7,8. A 0.5% vagy e feletti koncentrációjú hidrogén-peroxid H2O2 ellenben igen hatékony vírusölő9,10. Az EMS fogorvosokkal és vegyészekkel együttműködve fejlesztette ki a ViruProX® szájöblítő oldatot. Ez az oldat 1.5% H2O2 -t és 0.05% CPC B-t tartalmaz, ami hatékony baktérium -és vírusölővé teszi. Javaslatunk szerint a ViruProX® oldattal bármely kezelés megkezdése előtt6 0 másodpercig kell öblögetni és gargarizálni, és amennyiben ez lehetséges, a műveletet 30 percenként ismételni kell. Az arcmaszkok, védőszemüvegek és arcpajzsok megfelelő használta, valamint az eszközök hatékony sterilizálása természetesen alapkövetelmények. Az AIRFLOW® és PIEZON® kézidarabokat és PS műszereket minden kezelés után sterilizálni kell. Emellett nem lehet eltekinteni a felszíni dezinficiálástól és a csőrendszer rendszeres átmosásától sem! Szintén erősen ajánlott a kezelőhelyiséget minden páciens után alaposan kiszellőztetni11.
HOGYAN CSÖKKENTHETŐ AZ AEROSZOLKÉPZŐDÉS?
A fogorvosi praxisban szokásosan használt legtöbb eszköz aeroszolt képez, a turbinától a depurátoron át a légpolírozó eszközökig12. Amennyiben nagy negatív nyomású (legalább 300 l/perc kapacitású) elszívórendszert megfelelő nyálszívóval együttesen alkalmazunk, az aeroszolképződés igen hatékonyan ellensúlyozható12,13. A «négykezes fogászat» keretei között az elszívás optimalizálása nem okozhat gondot14. Amennyiben nem asszisztenciával dolgozunk (pl. dentálhigiénikusként), egy jól begyakorolt elszívási technika Optragate® -tel kiegészítve még mindig nagyon jó eredményt ad. Kérjük, tekintse meg videónkat arról, hogyan lehet az AIRFLOW® and PIEZON® kézidarabokkal és PS-sel végzett GBT terápiát nagy kapacitású elszívás mellett a legjobban végezni! 1.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ÉS AJÁNLÁSOK
Különösen ajánljuk Prof. Filippo Graziani «COVID-19 Transmission in Dental Practice: Brief Review of Preventive Measures in Italy» című közleményét. Prof. Graziani a Pisai Egyetem tanára, aki az Európai Parodontológiai Társaság (EFP) és az Olasz Parodontológiai és Implantológiai Társaság elnöke is volt. 2. A Bajor Állami Fogorvoskamara és az Alapellátásban Dolgozó Bajor Fogorvosok Szövetsége levélben biztosította a pácienseket arról, hogy «a Covid-19 ellenére a fogászati kezelés nem hordoz extra veszélyeket» 3. A hivatkozott források a szemközti oldalon található linkeken és a QR-kódokkal is elérhetők . Az új koronavírus (SARSCoV-2) még jó ideig velünk leszés ez igaz a biofilmre is. Őszintén reméljük, hogy páciensei mihamarabb újra élvezhetik az EMS Guided Biofilm Therapy előnyeit. Az egészség a legfőbb kincsünk. Vigyázzunk rá! 2020. április 29. A klórhexidin diglukuronát B cetilpiridinum-klorid.
Prof. M. Mensi DDS Brescia
Prof. em. Dr. med. dent Dipl. Chem. Ing. ETH Adrian LussiBern
Dr. med. dent.S. Wildgen Munich
Dr. med. dent. K. D. Bastendorf Eislingen
KÉRJEN AJÁNLATOT EMS TERMÉKEINKRE
REFERENCIÁK ÉS HASZNOS LINKEK
2. https://www.rki.de/DE/Content/InfAZ/N/Neuartiges_Coronavirus/Steckbrief.html
6. Narayana TV, Mohanty L, Sreenath G, Vidhyadhari P (2016) Role of preprocedural rinse and high volume evacuator in
reducing bacterial contamination in bioaerosols. J Oral Maxillofac Pathol 20(1):59-65. doi: 10.4103/0973-029X.180931.
15. https://emsdent.com/suction-technique
16. https://emsdent.com/Prof-Filippo-Graziani-en
17. https://emsdent.com/BLZK-KZVB-en