fbpx
  • 1016 Budapest, Mészáros utca 58. B épület, 4. emelet

  • Nyitvatartás: hétfő-péntek, 8:30-17:00

26. Tudományos Diákköri Konferencia

1024 768 Alpha Implant

26. Tudományos Diákköri Konferencia

2019. április 5-én, a Marosvásárhelyen megrendezett 26. Tudományos Diákköri Konferencián a Parodont Fogorvosi Rendelő három fogorvosa nagy sikerű gyakorlati kurzus tartott az Alpha-Bio Tec. és az Alpha Implant Kft. cégek támogatásával. Dr. Kemper Róbert és Dr. Chikány Tamás – mindketten az Alpha-Bio Tec. hivatalos előadói – az implantátum behelyezés alapjaiba, valamint különböző varrástechnikák alkalmazásába vezették be a több mint 30 résztvevőt, míg Dr. Markgruber Bence az implantátumokról történő lenyomatvétellel ismertette meg az egyetemi hallgatókat. Fent említett kurzus a résztvevők (egyetemi hallgatók és oktatók) egybehangzó véleménye alapján sikeres, egyben hiánypótló is volt, az átadott ismeretanyagnak az egyetemi oktatás részét kellene képeznie.

 

Az Alpha Implant Kft. nagy hangsúlyt fektet a fogorvosok és a hallgatók képzésére. 2014 óta saját Oktatási Központjukba, több mint 150 képzést szerveztek, ahol egyik kiemelt előadójuk Dr. Kemper Róbert.

  • Örömünkre szolgált, hogy cégünk által forgalmazott termékkel támogathattuk a rendezvényt, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók minőségi eszközökkel és implantátum rendszerrel sajátíthassák el a gyakorlati oktatást. – Tette hozzá Erdélyi Attila az Alpha Implant Kft. ügyvezetője.

 

Az Alpha Implant Oktatási Központ ebben az évben is több elméleti és gyakorlati továbbképzéssel várja az érdeklődőket. A fent említett előadások mellett, implantológiában jártas szakembereknek is található képzés portfóliójukban.

A kurzusokról bővebben a www.alphaimplant.hu/oktatas weblapon tájékozódhat.